Tóth Marcsi – Gyöngyház
Pedagógusként és segítőként régóta emberekkel dolgozom. Munkám során nem kész válaszokat vagy tanácsokat szeretnék adni, hanem figyelemmel, elfogadással és valódi jelenléttel kísérni azt, aki hozzám fordul.
Fontos számomra, hogy olyan biztonságos teret teremtsek, ahol szabadon kimondható és megélhető mindaz, ami éppen benned van. Hiszem, hogy mindannyiunkban ott van a saját útunk és a változás lehetősége.
Tóth Milán – Gyöngyház
A családállítás és a labirintus számomra ugyanarról szól: megállni egy pillanatra, és közelebb kerülni önmagunkhoz.
Nem hiszem, hogy bárki meg tudja mondani a másiknak, merre kell mennie. Abban hiszek, hogy ha van egy biztonságos tér és egy figyelmes kísérő, akkor mindenki képes megtalálni a saját útját.
Tóth Marcsi vagyok
Pedagógus, kineziológus, gyászkísérő és hangtálterápiás konzulens – de mindenekelőtt olyan ember, aki figyelemmel és nyitottsággal fordul mások történetei felé.
Pedagógusként és segítőként régóta emberekkel dolgozom. Mindig fontos volt számomra, hogy ne csupán meghallgassam, hanem valóban megértsem azt, aki hozzám fordul. Az évek során azonban azt is megtanultam, hogy a jó szándék és a segíteni akarás önmagában nem mindig elegendő. Vannak helyzetek, amelyekben nem megoldásokra, tanácsokra vagy vigasztaló mondatokra van szükség, hanem időre, figyelemre és megtartó jelenlétre.
A kineziológiával 2015-ben találkoztam. Olyan módszert kerestem, amely segíthet közelebb kerülni az elakadások és a bennünk működő érzelmi minták megértéséhez. Azóta is folyamatosan tanulok, fejlődöm, és egyre több tapasztalatot szerzek az emberek kísérésében.
Munkám során sokszor találkoztam veszteséget megélő emberekkel. A veszteség nemcsak egy szeretett személy halálát jelentheti. Egy kapcsolat vége, válás, betegség, munkahelyváltás, egy fontos szerep vagy egy korábbi élethelyzet elvesztése is gyászfolyamatot indíthat el bennünk.
Ez vezetett el a gyászkíséréshez. Szerettem volna jobban érteni a gyász természetét, és megtanulni, hogyan tudok valódi támaszt nyújtani anélkül, hogy meg akarnám javítani vagy siettetni a másik ember folyamatát.
Az egyéni gyászkísérő és a gyászcsoportvezető képzéseimet a Napfogyatkozás Egyesületnél végeztem, és tagként az Egyesület szakmai hálózatához is kapcsolódom. Különösen közel áll hozzám Polcz Alaine munkássága és szemlélete: az emberi méltóság tisztelete, az őszinte odafordulás, valamint az a gondolat, hogy a nehéz élethelyzetekben sokszor nem magyarázatokra, hanem valódi emberi jelenlétre van szükség.
A képzés számomra fontos szemléletváltást is hozott: megtanított arra, hogy a hallgatás sokszor többet ér a tanácsoknál, a figyelem a válaszoknál, az értő jelenlét pedig a legjobb szándékú útmutatásnál is.
Hiszem, hogy nincs egyetlen helyes út. Minden ember más történetet hordoz, másként éli meg a veszteségeit, és más tempóban halad. Az én feladatom nem az, hogy megmondjam, merre menj, hanem hogy figyelemmel, elfogadással és tisztelettel melletted legyek azon az úton, amelyet te jársz.
A hangok világa egy másik, nagyon fontos része a munkámnak. A hangtálak, a gong és más hangszerek segítségével olyan alkalmakat teremtek, amelyek lehetőséget adnak a megállásra, az elcsendesedésre és a pihenésre.
A különböző módszereket nem kész recepteknek tekintem. Mindig az emberből és az adott élethelyzetből indulok ki. Fontos számomra, hogy aki belép a Gyöngyházba, olyan biztonságos térbe érkezzen, ahol nem kell másnak mutatnia magát, mint aki éppen abban a pillanatban.
Szakmai háttér
- pedagógus és bölcsész;
- természetgyógyász kineziológus;
- egyéni gyászkísérő;
- gyászcsoportvezető;
- hangtálterápiás konzulens és hangfürdővezető;
- a Napfogyatkozás Egyesület tagja és szakmai hálózatának tagja.
Nem az a feladatom, hogy megmondjam, hogyan menj tovább. Abban kísérlek, hogy megtaláld a saját utadat.
Tóth Milán vagyok
Családállító és labirintusjárás kísérő.
Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy egyszer embereket fogok kísérni családállításokon, vagy labirintusokat fogok építeni, valószínűleg csak mosolyogtam volna.
Aztán az élet szépen, lassan másfelé terelt.
Az önismeret először rólam kezdett szólni. Arról, hogy jobban értsem magam, a történetemet, a családomat, a működésemet. Ahogy egyre mélyebbre mentem, egyre inkább azt éreztem, hogy ezt az utat szeretném másokkal is megosztani.
A családállításban azt szeretem, hogy sokszor olyasmi is láthatóvá válik, amire addig nem is gondoltunk. Nem azért, hogy mindenre választ kapjunk, hanem hogy egy kicsit tisztábban lássunk. Sokszor már ez is elég ahhoz, hogy valami elmozduljon.
A labirintus egészen más. Ott kevesebb a szó. Inkább egy belső séta. Szeretek labirintusokat építeni. Már maga az építés is lelassít, megérkezés. Aztán jó látni, amikor mások is belépnek ebbe a térbe, és a saját tempójukban végigjárják az útjukat. Mindig meghat, hogy ugyanazt az utat járjuk, mégis mindenki egészen mást visz magával.
Sokszor mondom, hogy én sem érkeztem még meg. Folyamatosan tanulok – a családállításról, a labirintusról, és közben önmagamról is. Néha még most is úgy érzem, bolyongok a saját labirintusomban. Talán éppen ezért tudok együtt lenni azokkal, akik szintén keresnek valamit. Nem azért, mert előttük járok, hanem mert ismerős az út.
Nem gondolom, hogy nálam vannak a válaszok. Azt sem hiszem, hogy bárkit meg lehet javítani. Inkább abban hiszek, hogy ha valaki biztonságban érzi magát, figyelmet kap, és van ideje megérkezni önmagához, akkor lassan elkezd kirajzolódni a saját útja.
Én ezt a biztonságos teret szeretném megteremteni. Egy olyan helyet, ahol nem kell megfelelni, nem kell sietni, és nem kell másnak mutatni magunkat, mint akik éppen vagyunk.
Ha megszólítottak ezek a sorok, szeretettel várlak.
Kapcsolatfelvétel
Nem tudod, melyik út vagy módszer lenne számodra megfelelő? Keress minket bizalommal!

clicknest.hu